Január végén mutatták be a mozik a John le Carré könyvéből készült filmet. Megnéztem a bemutató hétvégéjén Colin Firth miatt, Mark Strong miatt, egy kicsit Gary Oldman miatt, de főleg a könyv miatt. Az áruló címen kiadta egy azóta megszűnt kiadó 1995-ben. Egy elhasznált könyvtári példányt olvastam valamikor a kétezres évek elején. Őszintén, egy szót sem értettem belőle, miközben a fülszöveg a háború utáni angol irodalom egyik legjelentősebb művét ígérte. 2009-ben kiadta azAgave másik fordításban, Árulás címmel. Megvettem, elolvastam. Élvezetesebb volt, de még mindig nem életem könyve, még az informatív utószóval sem, amely az áruló kémet Kim Philbyvel azonosítja. Emlékeztem Philby nevére: még információban szegény gyermekkoromban is emlegették a szüleim az angol kémet, aki a szovjeteknek is szállított információt. A film megvilágított sok dolgot, és most, amikor harmadszorra is elolvastam, végre megnyílt a könyv is előttem: a bonyolult szerkezet, a félmondatokkal felvázolt kapcsolatok, a depresszív hangulat, amelyekben ott van egy egész világ. Ha van jéghegy-irodalom, akkor ez az.
A könyvből és a filmből is kiderül, hogy a kémek élete kezdettől fogva meghatározott: hoznak egy döntést fiatalon, eszmei alapon, majd megváltoznak, felnőnek, és a világot másképp látják, de közben millió titok birtokosai, és emberek sokaságának az élete függ tőlük. Van, aki kiszáll, és megírja a tapasztalatait (le Carré), van, aki a végsőkig próbálja dédelgetni ifjúkora eszméit. Van, aki első szerelméhez ragaszkodik. Van, aki pragmatikus, mert csak a kémkedéshez ért, és van aki új eszméihez keres megfelelő kapcsolatokat, de olyan is van, aki egy életre nyomorék lesz testileg és lelkileg is. Ez utóbbiak a könyv szereplői, de a nevük csak az olvasóknak, vagy a nézőknek derüljön ki.
A könyv főhőséről, George Smiley-ról megtudjuk, hogy előnytelen külsejű, a végletekig zárkózott, érzelmileg egy méltatlan nő rabszolgája, de módszeres és intelligens. Egy kirakóst kell összeállítania minimális információból, vasúti menetrendekből, szabadság engedélyekből, ellenkémek naplóiból és emberismeretből. Ha van áruló, csak a legfelsőbb szinten lehet, így hát Smiley ízekre szedi, majd újra összerakja mindazt, amit közvetlen kollégáiról tud. A film csak leheletnyit változtatott a könyvön. A bonyolult cseh kémakció egy egyszerűbb budapestire változott, amelyben a Nyugati pályaudvar smink nélkül tudta eljátszani hetvenes évekbeli önmagát. Kicsit változott a vége, egyértelműbb lett, és egy regénybeli félmondatot egy fénykép helyettesít, amely kétszer is felbukkan a film során.
Egy betéttörténetben, amelynek a helyét sokáig nem találjuk a könyvben (a filmben legalább látjuk, hogy ki kicsoda) egy kiszolgált kém tanárként keresi a kenyerét. A tanítványok szeretik, mert érti a munkáját, kellően titokzatos, de a gyerekek felé nyitott. Egy magányos új fiú érzi meg benne a rokon lelket, és a titkok mögött a még nagyobb, ismeretlen titkot. A Thursgood-ban játszódó epizódok mutatják a való életbe való visszatérés majdnem-lehetetlenségét, és számtalan aprósággal kulcsot adnak a véghez. De ehhez nagyon-nagyon kell figyelni.
Minél többet gondolkodom a filmen, annál inkább úgy érzem, hogy tökéletes. Egy kritikában azt olvastam, hogy szerencsés volt skandináv rendezőre bízni, mert így nem a birodalom elvesztése feletti bánatra koncentrált, hanem az emberi konfliktusokra. Lassú film, sokan talán unták is, és elsőre nem értették több helyen. De a kémek élete valószínűleg éppen ilyen unalmas a mindennapokban. Nagy színészek nagy szerepekben láthatóak. Az elején felsoroltakhoz még hozzáveszem Benedict Cumberbatch-t, akinek a figuráját jelentősen megfiatalították a könyvhöz képest, és a számomra ismeretlen Tom Hardy-t, aki Ricky Tarrt épp olyan ellenszenvesnek és mindig rosszul döntőnek ábrázolta, ahogy elképzeltem.
Többször visszatér a film egy karácsonyi partihoz, ahol a londoni kémközpont dolgozói éppen úgy elengedik magukat, mint bármely más céges parti résztvevői. Egyszer csak megszólal a szovjet himnusz, és mindenki, igen, mindenki nevetve, poharával integetve, oroszul énekelni kezd a buli csúcspontján. Ebből a a jelenetből kiindulva kellene megértenünk a filmet, és talán még a hidegháborút is.
Az Agave újra kiadta a könyvet az eredeti címén.