Gondoltam összegyűjtöm miket olvastam ebben az évben. Kicsi ponyva, de hát ilyen az ízlésem. A nagy felfedezés a skandináv krimi volt.
Olvastam még rengeteg romantikus regényt - ez az én nagy bűnöm. Mary Balogh és Julia Quinn most a nagy kedvencem, de legalább angolul olvasok, nem bírom kivárni, hogy magyarul megjelenjenek a folytatások. Olyan nélkülözhetetlen idegen szavakat tanulok így meg, mint például a hozomány. Jó lesz még ez is egyszer valamire.
A vállalhatóbb könyvek:
Stieg Larsson: A tetovált lány - Millenium trilógia
Én bizony rekord sebességgel, 1 hét alatt rágtam át magam a 3 köteten, vagyis majd 2000 oldalon. Sokan fanyalognak, engem beszippantott. Izgalmas történet, fura szereplők. A legnagyobb gond, hogy kezelhetetlenül sok a mellékszál, mellékszereplőkről is életük minden apró részletét megtudjuk. Szerintem nem véletlen, hogy akkora siker lett ez a könyv.
Valami fura oknál fogva nagyon izgatnak a boszorkányos történetek. Nos, itt jól pofára estem, ugyanis egy fia boszorkány nem volt a szereplők között, csupán egy ötágú csillagra utalt a cím. A sztori viszont elég jól beszippantott, úgyhogy mégsem bántam meg. Már-már szokásos lúzer nyomozó, de mégis mindenki eszén túljár. A megoldás meg enyhén szólva is hátborzongató. Időről-időre rosszul leszek, ha eszembe jut, hova dugtak el egy levágott ujjat.
John Ajvide Lindqvist: Hívj be!
Vámpíros is meg skandináv, gondoltam jó lesz ez is, de végül valahol a felénél abbahagytam. Egyszerűen annyira sajnáltam a szereplőket, hogy nem bírtam. Az egyik szerencsétlenebb volt, mint a másik. Leginkább a főszereplő kisfiú, akit az iskolatársai gyötörtek folyamatosan. Itt még a vámpír se volt éppen a megszokott, akit csodálni lehet, úgyhogy hagytam az egészet.
Mariolina Venezia: Ezer éve itt vagyok
Nem csak a cím hasonlít a 100 év magányra, hanem a tartalom is bőven. Olaszországban járunk, családregényt olvasunk, korán elhaló férfiakkal, erős, hosszú életű nőkkel és mérsékelten adagolt mágikus elemekkel. A világ úgy 200 év alatt kitárul, az elzárt, csicseriborsót zabáló falu lakói is messzebbre látnak, de boldogabbak nem lesznek. Elveszik és megkerül egy mesés kincs is, néhányan férjhez mennek, gyerekek születnek, esznek és meghalnak. Engem elvarázsolt ez az első pillantásra semmi különös, de mégis izgalmas, erős színekben tündöklő világ.
Daniel Glattauer: Gyógyír északi szélre
A régi levélregények modern, e-mailes átirata, ahol egy-két percenként jönnek a levelek, de ha napok maradnak ki, annak jelentősége van. Végül nem olvastam el, úgy ahogy kellett volna, 10 meg 20 oldalakat hagytam ki. Mondtam már, hogy nem bírom a túlzottan szerencsétlen szereplőket? Főleg ha az egésznek tulajdonképpen semmi értelme. Mármint a történettől senkinek se lett jobb az élete, sőt.
Ajaj, vajon hol vannak a magyarok?
Arra emlékszem, hogy volt egy próbálkozásom a Könnymutatványosokkal, de nem bírom a középkori borzalmakat ilyen töménységben, így letettem róla.
Közben eszembe jutott! Baráth Katalin: Fekete zongora.
A múlt század fordulón, akkor még Monarchia-beli, most vajdasági Ókanizsán játszódó történet. Egy krimi. A helyszín és idő leírás egészen fantasztikus, Szabadka, Szeged meg egy álmos kiváros, ahol nem történik soha semmi. Aztán beesik a papírboltba egy hulla. Tényleg nagyon tetszett az egész, könnyű volt belehelyezkedni a történetbe, bár utólag egy kicsit nehéz volt belehelyezkedni a szereplők motivációiba, néha szívesen fejbe is vertem volna némelyiküket.
Minden esetre ez az év magyar könyve nálam.