Doris Lessingönéletrajza a turkálóban akadt a kezembe. Ez életének első harminc évét írja le, afrikai gyermek és fiatalkorát. Az első száz oldalon ugyanazt az idegenséget éreztem, mint mikor évekkel ezelőtt a első regényét, A fű dalol-t olvastam. Annyira idegen volt a táj, az életorma, a szereplők. Doris Lessing angol szülőktől született Perzsiában. Apja fél lábát elvesztette az első világháborúban, és a hosszú kezelés alatt közel került az egyik ápolónőhöz, akinek a vőlegénye meghalt. Tayler kapitány gazdálkodni szeretett volna, Kermanshahban banki alkalmazottként gyűjtött tőkét ahhoz, hogy ezer hektár bozótost vásárolhasson Dél-Rhodesiában, a mai Zimbabweban. A különösen kemény vidéken az élet különbözik az európaitól. Ez az az idegenség, amivel nehéz megbarátkozni. A könyv azonban igazából Lessing lelki épüléséről szól. Egy olyan világban, ahol a lányoknak nem volt semmilyen lehetőségük az iskolázásra 14 éves koruk után, és a házasság az elkerülhetetlen kategóriába tartozott, különös keménységre, eltökéltségre és tehetségre volt szükség hogy valaki kiharcolja a saját karriert.
Ez a keménység néha megdöbbentő, de elkerülhetetlen. Lessing 14 évesen önállósodik, különböző munkákat vállal, folyton olvas, majd ír. Húszévesen férjhez megy egy tíz évvel idősebb férfihoz, akibe nem szerelmes, gyorsan két gyereket szül, akikhez alig kötődik, végül otthagyja a családot, és beleveti magát a kommunista ideológiába. Mindezt a negyvenes évek elején, Salisburyben, a mai Hararéban, ahol akkor tízezer fehér és százezer fekete lakott. A körülmények úgy hozták, hogy Lessing egy év múlva újra férjnél volt. Ezúttal egy német menekülthöz, Gottfried Lessinghez ment hozzá, mert a kommunista csoportban ők voltak az egyetlenek, akiknek nem volt párjuk. Ismét gyermeket szül, ezúttal a kisbaba érzelmileg is közel kerül hozzá, férjével azonban hamar elhidegülnek egymástól. Még ebben a helyzetben is szeretne másik gyereket. Ahhoz, hogy teherbe essen, egy műtéten kell átesnie. Végül úgy dönt, inkább elkötteti a petevezetékét, mert úgy érzi, ahány férfival kapcsolatba kerülne élete során, mindnek szülne gyereket, de ezt nem engedheti meg magának. A háború véget ér, és a Lessing házaspár elhatározza, visszatelepül Angliába, majd ott elválnak. Évekig tart míg Gottfried megkapja, Doris pedig visszakapja angol állampolgárságát (amelyet elvesztett, mikor hozzáment egy némethez). Végül elutaznak. Lessing legkisebb gyerekét viszi magával és A fű dalol kéziratát. Eddig tart a történet. Lessing távolságtartóan írja le legintimebb tapasztalatait, és mindig hozzáteszi, hogy az élményt melyik könyvében használta fel. Nem magyarázkodik. Tudja, hogy elfogadhatatlan sok lépése, de mindig arra hivatkozik, hogy meg kellett valósítania önmagát. Józanul elemzi szülei kapcsolatát, férjeihez való viszonyát (akik közül az első Zimbabwe igazságügyminiszterségéig viszi, a második az NDK nagykövete lesz több afrikai országban, mellékesen a KGB ügynöke, akit Idi Amin emberei megölnek), de legtöbbet saját magáról ír. Gyermekei pár mondatot kapnak. A legbővebben idősebb fiáról ír, akit mindig teljes nevén, John Wisdomnak nevez. Lányát a születésén kívül sosem említi, legkisebb gyermekéről pedig akkor ír egy egész bekezdést, amikor az az apjával töltött nyár után csak németül hajlandó megszólalni.
Image may be NSFW.
Clik here to view.
Mégis vannak rabul ejtő mondatok a könyvben, nem véletlenül, mikor Lessing saját magáról ír:
Sometimes women say, It s not true you forget labour pains. But I think you remember you did have bad pain, but not the pain itself: you forget the intensity of pains in between each pain. Real remembering is - if even for a flash, even a moment - being back in the experience itself. You remember pain with pain, love with love, one's real best self with one's best self.
Tudja, hogy nem fogadható el sok cselekedete. Keménységét és illúziótlanságát apjának a nagy háborúban szerzett, és soha fel nem dolgozott traumájára vezeti vissza, és ezt az illúziótlanságot kivetíti az egész emberiségre:
That is the worst of the legacies from the First World War The thought that if we are a race that cannot learn, what will become of us? With peope as stupid as we are, what can we hope for?
Van a könyvben egy varázslatos szó, amelyet a google sem ismer: cedrillatoona. Valamilyen fa, egy afrikai kertben.
Doris Lessing 2007-ben kapott irodalmi Nobel dijat.