Két neves esemény közeledtével aktuális szót ejteni P.O. Enquist könyvéről. A dátumok okozta sorrendiségben : Per Olov Enquist a hamarosan kezdődő XVIII. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál díszvendége lesz. A neves svéd dokumentarista írót kevés magyarul megjelent könyve mentén hamar szívünkbe zárhatjuk, munkáiból mély humánum sugárzik. A nagy találgatások szerint komoly várományosa bármely pillanatban egy irodalmi Nobel-díjnak.
És éppen ennek a díjnak a kapcsány nyeri el aktualitását teljes mértékben könyvének fellapozása: az idén lesz annak kerek, 100 éves évfordulója, hogy Marie Curie kémiai kutatásaiért első nőként átvehette az őt megillető elismerést. Sőt az 1911-ben kapott díj már a második mérföldkő volt Madame Curie életében, hiszen 1903-ban megosztott fizikai Nobel-díjjal jutalmazták férjével Pierre Curievel és kutatótársukkal Henri Becquerel-lel végzett tudományos munkájukat.
Mi minden rejlett ebben a mai napig nem hétköznapi életútnak a hátterében ?
Maria Skłodowska az akkor Orosz Birodalom védőszárnyai alatt létező Lengyelországban - a neme és nemzetisége okozta hátrányos megkülönböztetéseket hátrahagyva- külföldön folytatott tanulmányokban látta a jövőt. Szerelmi csalódással is felvértezve jut el a Sorbonne matematika, fizika, kémia szakára. Ide a magántanítóskodásból fenntartott, sűrűn szorgos mindennapjaiba lép be Pierre Curie egyetemi tanár. Kettejük szerencsés találkozása, nagy sétákat, hosszú kerékpártúrákat és rendkívül termékeny, munkában töltött éveket hoz mindkettejük számára. Pierre, felesége rendkívüli képeségeit felismerve saját kutatási területét is felhagyva, közös kutatásokba csoportosítja át energiáit. Igazán méltányolandó magatartás egy olyan korban, amelyben a még világra nyitott Franciaország egyetemein is összevont szemöldökű professzor urak őrködtek. Pierre szerepe egyfajta önkét vállalt alibi volt a neves testületek előtt: így érezte biztosítva annak esélyét, hogy Marie karnyújtásra levő eredményei megfelő súlyt kapnak egy férfi-asszisztenciával végzett tudományos kutatás kapcsán. Az 1903-as díj átadása igazolta megérzéseit és a jutalomból számára felajánlott professzori cím maga után vonzotta, Marie egyetemi tanári kinevezését is. Boldogan éltek, míg ….. Pierre meg nem halt. 1906-ban egy szerencsétlen kimenetelű közlekedési balesetben Marie Curie elvesztette férjét. Innentől kezdve az eddiginél is nagyobb intenzitással vetette bele magát munkáiba, mindemellet ellátva a férjétől megörökölt tanszékvezetői feladatokat, egyedül nevelve tovább két lányukat. A közös munkával eltöltött évek célja a hatalmas mennyiségű, egy tonnányi uránércben keresett 0,1 grammnyi rádium-klorid volt, amely a későbbi kutatások alapjául szolgált. Ehhez a gigantikus munkához fogadták fel Blanchot, akivel a szoros munkakapcsolat bensőséges, titokzatos viszonnyá változott a két nő között.
Kettejük életútját vezeti párhuzamosan az olvasók elé Per Olov Enquist, olyan részletekre ráirányítva figyelmünket, amelyek a neves tudósnő kimerevített maszkja mögé engednek bepillantást. Kevéssé ismert az a tény, hogy a másodikként megítélt Nobel-díj átadása erősen megingott az utolsó másodpercekben. Nagy port kavart francia és nemzetközi viszonylatban, hogy a La Journal nyilvánosságra hozta Marie Curie Paul Lengvin fizikussal, családos férfival fenntartott szerelmi viszonyának bizonyítékaképpen- levelezésüket. Marie-t a férfi kilépése a kapcsolatból a közvélemény nyomásának engedve, valamint a megérdemelt Nobel-díj elvesztésének esélye - a lét roppant mélységeibe sodorták.
De. Jött Enquist és embert faragott az olvasó számára a tudós obeliszkjéből. Kicsi feloldozással, pont emberit.
Érdekésségként még annyit, hogy később Paul és Marie unokái összeházasodtak...
Figyelmeztetés : zsebkendőre szükség lesz, ám nem könyvjelzőként!
Európa Könyvkiadó, 2006